Vannak napok, amikor a felépülést egy egyszerű, hétköznapi menetként élem meg.Amikor a mindez ideáig fancsali, kedveszegett belső világomba sebesen beözönlik a napsütés és a felhőtlen érzés.
Megesik, hogy megfeledkezem arról, mennyire is gyötrelmes volt az ide vezető út; hogy mennyi megpróbáltatás és összeomlás ért ez idő alatt, amikkel szembe kellett néznem és meg kellett küzdenem. Vannak napok, amikor végre-valahára képes vagyok bízni abban, hogy ezt követően, egyszer s mindenkorra jobbra fordul az életem: amikor igazából nevetek, mosolygósan sétálgatok az utcán, örömtelien ebédelek a barátaimmal, továbbá fáradhatatlanul tervezem az életem céljait és vágyálmait.
Ugyanakkor történnek napok, amikor világossá válik számomra, hogy az egész jóhiszeműségem csak egy ábránd.
Amikor megint csak előbukkan a belső démon a fejemben, hogy megszédítsen a gúnyos mesebeszédekkel. Amikor úgy vélem, könnyebb visszariadni és az éhezés nyugalmas kozmoszába szaladni a soron lévő fájdalmak elől.
Mikor újabb rosszullétek öntenek el nap mint nap és úgy érzem, ez semmiképp nem ér véget; vagy amikor újból segítségért kell kiáltoznom, mert ráébredek arra, hogy még nem vagyok képes önállóan megmérkőzni a nehézségeimmel.
Amikor az egész életem egy szűnni nem akaró körforgássá változik …
Azt lehet mondani, hogy a korábbi napjaim megint csak eképpen telnek és ez idő tájt örökösen arra bírok gondolni, hogy egy monumentális sikertelenség vagyok.
Az egyik reggel irdatlan vitalitással ébredek és az a képzet éldegél bennem, hogy az egész Világot le tudom igázni; legyűrni a rettenetet. Majd ezt követően elérkezik az a szűnni nem akaró mélypont, amikor magával ragad a visszatartó erő és teljes mértékben védtelenné válok. A számomra mindez idáig hatékonynak és megfelelőnek vélt stratégiák – melyek segítségével fölé tudok kerekedni az emberölő rendellenességemnek – meghiúsulnak.
Rajtaveszt a mindeddig elért győzelmem és pusztán egyetlen egy eszköz áll rendelkezésemre, minek segítségével sikerül átvészelnem ezt az elviselhetetlen stádiumot: a lehető legidőtállóbb fájdalmat kell generálnom saját magam számára.
Mindazonáltal egészen tisztában vagyok azzal, hogy ezek a rémületet keltő érzések és a félrevezető gondolatok, csupán egy átmeneti állapot, ami olykor-olykor végeláthatatlan, ellenben egyáltalán nem maradandó.
Az egyetlen egy dolog, amit minden bizonnyal tudok, hogy a nap álomra hajtja a fejét, a csillagok feltörnek, és a sötétség csupán ideiglenes.
