"Amikor az élet megváltozik, nehezebbé válik az erősebbé válás."

Van az a mondat, hogy "Minden ember valamilyen céllal érkezik egy másik ember életébe." 
De egyszer eljön az az idő, amikor meg kell válnunk azoktól az emberektől, akik fontosak számunkra...
Az elengedés, az "elvesztés" egy nagyon fájdalmas dolog, ami ellen nem lehet mit tenni. Egy érzelmi vihar keletkezik, ami elől nem lehet elbújni, túl kell rajta lenni.

Az életemben kevés, de nagyon fontos emberek vannak, akiknek hálás lehetek azért, mert sokat tanultam tőlük; mert mellettem vannak; mert egyáltalán vannak; mert számíthatok rájuk és köztük szerepel a tanárom is.

Az idei tanévben, mikor elkezdtem elszakadni Anától és nem meghallani a hangokat a fejemben, amik csak annyit mondtak, hogy "Ne egyél!", az az erőteljes harc ami az evés-nem evés, Ana és én ellenem szólt, a tanulmányi eredményemet lerontotta, a lelki  állapotomat kicsinálta, az életkedvemet lemerítette. (80% → 0% )
De ez idő alatt sokat segített a tanárom, akire mindig számíthattam és ki segített észhez téríteni, hogy rájöjjek nem jó amit csinálok.
Elég sok "pofont" kaptam tőle ("Ez nem egy átmeneti hóbort, hanem már betegség! ; Te nem vagy normális! ; Nem kell feltűnősködni ......... ") de őszintén mondom, hogy hálás vagyok értük! Segített abban, hogy változtatni kezdjek és okot adott rá, hogy elszakadjak Anától. A barátaim kapcsolata sokkalta többet ér és nem akarok más szemében egy beteg ember lenni!
"Te ennél sokkal értelmesebb vagy!; Enni nem bűn!"
Miután elmondta, hogy iskolát vált az eléggé megérintett. Annyi kérdés és félelem felmerült bennem. Mi lesz, mikor már nem lesz itt, hogy segítsen nekem? Mi lesz, ha senkire nem számíthatok? Mi lesz azzal az ürességgel, amit egyszer Anával már betöltöttem???
Nagyon fájdalmas tud lenni az elengedés és nehéz elfogadni az életünkbe jövő változásokat.

"Olyan fájdalom pedig nincs a földön, ami el nem múlna! Így valaki hiányát is pótolja valami/valaki más!" Igaza van. A gyász egy kemény és fájdalmas dolog amit át kell élni, különben sosem múlik el.
A pszichológusom rávilágított arra, hogy a gyógyulást nem velük csinálom, hanem egyedül. A döntéseket nem más, hanem én hoztam meg. Nehéz elhinni, de van benne valami.

Olyan sok mindent köszönhetek neki, amit nem tudok elégszer elmondani... A szavak fájnak, de megmenthetik az életedet és ő segített abban, hogy elkezdjem a változást, a gyógyuláshoz való utat.
KÖSZÖNÖM!!! ♥️♥️♥️

Ez egy szomorú fejezet lehet, de nem egy szomorú történet

A gyógyulás nem mindig "napsütés és szivárvány".

Néha a késő éjszakai visszaesést tervezed, majd másnap reggel felkelni és reggelizni, függetlenül attól, hogy mennyire szeretnél az ellenkező irányba futni.
Néha úgy érzed, hogy elveszíted az irányítást az életed felett, és hogy minden apró változtatás több ezer alkalommal felnagyított.
De csak azért, mert éppen úgy érzed magad és órákat tölthetsz el a következő visszaesésed tervezésével kapcsolatban, ez nem jelenti azt, hogy "sikertelen" vagy "elrontott". Nem.

A gyógyulás egy út; ez egy tanulási görbe. 
Nem mindig lesz egyenes út, de ez rendben van, senki nem mondta, hogy "könnyű" lesz.

Az érzéseid és érzelmeid, bármi is legyen, nagyon valóságosak és érvényesek.

Te így érezheted magad. És igen, rendben van, hogy van egy "második" gondolat, de ne vesszen szem elől a helyzetet realitása; ne hagyd magad elkapni a számokban és a játékokban.
Ez itt a te életed; és jelenleg a tűzzel játszol. Az ilyen rendetlenné vált gondolatok megkönnyítése rövid távon megkönnyíti a szorongásodat, de nem tart sokáig, és mindig visszatér a "több" kifejezés.

A visszaesés nem válasz.

Bár a viharok ebben a pillanatban dühöngenek, nem tartanak örökké.
Elmúlnak, és a vizek rendeződni fognak.
Tarts ki!

(Tumblr)

Mi a normális étkezés? ~ Ellyn Satter

A normális étkezés az, amikor éhes vagy az asztalnál és eszel addig, míg nem leszel elégedett.

Képes vagy választani az általad kedvelt ételek közül és enni, valóban elnyerni, nem csak abba hagyni az evést, mert azt gondolod, hogy abba kell.

A normális étkezés képes arra, hogy gondoskodjon az ételeidről, hogy tápláló táplálékhoz juss, de nem annyira óvatos és korlátozó, hogy kihagyd az élvezetes ételeket.

Engedélyt adhatsz néha magadnak arra, hogy egyél mikor boldog, szomorú vagy, unatkozol, vagy csak azért, mert jó érzés. A normális étkezés többnyire három étkezést jelent naponta, de lehet négy vagy öt, vagy választhatod, hogy út közben.

Hagyj néhány süteményt a tányéron, mert tudod, hogy holnap is van nap, vagy most eszel többet, mert csodálatos ízük van.

A normális étkezés olykor túlfogyasztást jelent, érezve a teltség érzetet és a kényelmetlenséget.

És időnként lehet enni és kívánni, hogy több legyen.

A normális étkezés bízik a testedben, hogy pótolja az étkezési hibáidat. A normális étkezés megragadja az idődet és figyelmed, de az életed egy fontos területét tartja fenn.

Röviden, a normális étkezés változó. Ez változik, válaszul az éhségre, az ütemtervre, az étel közelségére és az érzéseidre.

"Nem arról van szó, hogy elkerüljük a gondolatot, hanem egy másik gondolatot találjunk."

Lássuk be. Ha tetszik, ha nem az életben maradáshoz enni kell!
Ma voltam a pszichiáternél és mondott dolgokat amin elgondolkodtam. (Bár nem tudom, hogy erre akart-e kitérni..)
Nálam a szüleim haragja (?) nagyobb erővel győz, mint három embernek az "Egyél!"  kérése.
Le kell győznöm, vagy csupán enyhíteni azt az érzést, azt a haragot és önutálatot, amik bizonyos helyzetekben elöntenek és befolyásolják a gyógyuláshoz való döntésemet.

Meg kell találnom azokat a dolgokat, amik erőforrást jelenthetnek számomra. Azok a dolgok, amiktől erősebbnek éreztem magam és értelmet találtam a gyógyuláshoz.

A barátaim.  Amióta középiskolás lettem, nem zárkózom el a társaim elől és ezáltal sok sok új és nagyon jó barátokat szereztem.
A folyamatos hülyéskedések, nevetések.. A közösen töltött idők és kirándulások hatalmas erőforrást jelentenek számomra.
Ha nem lenne elég energiám, nem tudnák velük lenni. Ha leépülnék, betegnek tekintenének.
Miért válnék meg tőlük és sok jótól, amiket tőlük kapok?

A jövőm. Hogyan lehetnék cukrász, ha nem kóstolok és nem bírom el a nehéz eszközöket? Hogyan lehetnék sikeres a zenében? Hogyan állhatnák színpadra és énekelnék a közönségnek, ha nincs energiám?
Mégis, miért dobnám el a jövőmet a betegségemért?

A blogom. Hihetetlenül öngyógyító és ugyanakkor hasznos tud lenni. Nagy örömmel tölt el, mikor meglátom, hogy a blogomat egyre többen olvassák. ❤

A gyógyulásom története, nehézsége és sikere....

és remélem, hogy ezzel is tudok segíteni azoknak, kik beléptek az evészavar labirintusába, ahonnan nehéz megtalálni a kiutat.  Légy erős és ne add fel!

Egy újabb évet csináltál! Ez olyasmi, amire büszkék lehetünk, mert erősebb vagy, mint hinnéd.

"Kedves január. Kérlek légy gyengéd. Segíts nekem elhagyni dolgokat és elvezetni egy új világba, ahol pihenhetek egy darabig."

Boldog új évet minden követőmnek! ❤

2017 sok mindent elvitt és hozott az életembe: Vissza tekintve az elejére (pontosabban Februárhoz),

pár év elmúlása után újra pszichiáterhez kerültem és erősebb lett a pszichológiai támogatás az

életemben (amire szükségem lesz az idei évben).

A betegségem megváltoztatott viselkedésileg, ami miatt megromlottak a barátaimmal való kapcsolatok,

de mára már szerencsére vissza állt minden és  kiderült, hogy kik az igazi barátaim. 

A testképemet és az önmagamról alkotott véleményemet másik irányba kell terelnem, ami negatív

irányba esett.

Sok új ember lépett az életembe, kik segítettek abban, hogy rájöjjek, nem helyes, amit teszek/tettem.

2017-ben makacsul ragaszkodtam Anához, de 2018 lesz az az év, amikor már nem játszik főszerepet az életemben és képes leszek arra, hogy legyőzzem és, hogy élni tudjam a saját életemet!