Egy evészavarban szenvedsz? Figyelj.

Te sokkal több vagy, mint az evészavar. Több vagy, mint az a hang a fejedben, ami azt parancsolja, hogy tedd le azt a banánt, mert túl sok szénhidrát van benne; hogy órákat pazarolj arra, hogy a hasad alsó részén lévő zsírpárnákat nézegesd, amik nem tűnnek el; hogy bevegyél egy adderall-t, hogy ne érezd a késztetést az evésre, vagy akár lenyúlj a tokodon, hogy 10 perccel később kihányhasd.
Te egy emberi lélek vagy egy testtel. Az evészavar a tested ellen fordít, és egy háborút indít a tested és a lelked rovására. Szerezd vissza azt, ami jogosan a tiéd!

Tedd a kezed a lábaidra. Érezd a csontokat, az izmokat és IGEN, a zsírt. Mindezek a dolgok célt szolgálnak a lábaidon! Szüksége van mindenkinek, hogy fusson, ugorjon, táncoljon és élje az életét, ahogy azt nekik szánták. Nem csodálatos, hogy a tested képes mindezekre? Miért töltenél el még egy olyan napot, mikor az evészavar mindezt meghatározza? Az evészavar nem tudja meghatározni a szépséged és az értéked.
Nem fogok úgy tenni, mintha mind ez könnyű lenne...mert nem az. Élni egy evészavarral félelmetes; néha démoni lehet, olyan, mintha megszállt volna. De minden nap próbálkoznod kell, hogy legyőzd a gondolatokat és a viselkedést, amit az evészavar az életedbe ültetett.
Ez méreg és meg akar ölni.

Amikor a tükörbe nézek, nehezemre esik elégedett lenni. Mindig találok olyan helyeket magamon, amiket kisebbé vagy feszesebbé kell tennem. De egy bizonyos ponton az ember addig-addig farag le a testéből, míg végül semmi sem marad belőle. Ez az, amivé én is válni akartam, és kétség kívül még mindig küzdök vele. Egy nap semmivé akarok válni. Nem akarok se Victoria Secret modell lenni, se egy csontváz. Semmi akarok lenni.
De nem pazarolhatom így el magam! A testednek és a lelkednek itt a helye!

Az evészavar talán végig melletted lesz, de  nem lesz mindig ilyen pokoli. Ígérem. Letudod győzni ezt a démont és napról napra egyre erősebb és erősebb leszel.

(Tumblr)

Alacsony önértékelésed magadról nem szerény. Ez önpusztító.

Úgy gondolom, hogy minden evészavar kialakulásának alapja az önértékelésen múlik. Pontosabban a káros, alacsony önértékelésen.
Nincs annál fontosabb dolog, hogy önmagunkat elfogadjuk minden rossz tulajdonságainkkal együtt. Mert magunknak kell megfelelnünk és nem másnak. Ha nem felelünk meg saját önmagunknak, az mérgező tud lenni!

Az én önértékelésem a béka feneke alján van, ezért el kell kezdenem szeretni és elfogadni önmagam ahogyan vagyok, mert ezzel a túlzott alacsony önértékelésemmel saját magamnak szabok gátat a gyógyulásom felé. Ez nem jó!!

Nem szabad hallgatnom azokra a gondolatokra, amik már így is erősen elhitették velem azt, hogy "nem érdemlem meg az ételt; nem érdemlek semmit; csak egy probléma vagyok; kövér vagyok; nem érdemlem meg az ételt!"
Mert valóban ezekből a gondolatokból ered az összes koplalásom és a mindenféle önbántalmazásom.
Nem tudom hogyan tudnák kilépni ebből az igen mély gödörből, amit magamnak ástam, de muszáj lesz.
Minden esetre teljesítettem a pszichológus által felállított "házi feladatomat", vagyis egy teljes lapot teleírtam a negatív gondolatok ellenkezőjével, szép hazugságokkal.

Ez a lány megérdemli azt, hogy szeressék!

Ez a lány megérdemli, hogy jól érezze magát!

Ez a lány megérdemli, hogy gyógyuljon!

Ez a lány megérdemli az ételt!

Ez a lány nem egy hatalmas probléma mindenki számára, kinek nem is kellene élnie!

Ez a lány megérdemli azt, hogy éljen! 

Nem vagyok egy hatalmas probléma. Nem vagyok egy hatalmas teher senki számára, nem vagyok egy hiba, nem vagyok egy senki!

Megérdemlem az ételt! Nekem is jár az, ami mindenki másnak!

Szerethető vagyok és senkinek nem vagyok egy probléma!

És így tovább...

Ezt már egy sikeres előrelépésként könyvelhetem el, amire büszke lehetek, mert nem hittem volna, hogy menni fog. (Az egy más dolog, hogy elhiszem-e) De még nem tudok büszke lenni magamra. Még nem.

Ami a mai napomat illeti, úgyszint büszke lehetek magamra, mert a tegnapi napom nem is lett egy brutálisan elrontott nap, mert fogytam és nem híztam. Bevallom, legbelül mélyen nagyon örülök neki, de tudom, hogy nem szabadna, hogy érdekeljen.
De ettem! Folytattam! Erős maradtam, bár a reggelit kihagytam.

"Soha nem tudod, hogy milyen beteg vagy, amíg meg nem próbálsz felépülni."

Nos... Ma újra nekikezdtem annak a strukturált étrendnek, amit már több mint egy hónapja állítottunk össze a pszichológussal, amivel 1-2 nap után kudarcot vallottam.
Ez már a harmadik nekifutás és igyekszem ezt sokkal tovább bírni, mert erősebb vagyok, mint az étkezési zavarom! Bár a késztetés, a csábító gondolat még mindig ott motoszkál a fejemben, ami azt mondja, hogy "Hagyd ki a reggelit. Hagyd ki az ebédet. Ne egyél egész nap."  De NEM!

Ennem kell! Ennem, ennem, ennem kell!

Ennem kell, hogy letudjam győzni az evészavaromat; ennem kell, hogy legyen energiám; ennem kell, hogy legyen erőm a tanuláshoz; ennem kell, mert a szervezetemnek szüksége van rá!

Ennem kell, mert én is megérdemlem az ételt!

A mai napom egészen jól telt mindaddig, míg el nem érkezett az uzsonnaidő. Sokáig vacilláltam a zabkása (202 kalória) és a tejbegríz (rengeteg kalória) között, de szembe mertem nézni a félelmeimmel és a mindenféle rossz érzésekkel, így a tejbegríz mellett döntöttem. És most bűntudatom van, utálom magam, beszennyeztem a testemet ilyen cukros, hizlaló vacakkal!

Nem tudom mikor múlnak el ezek a rossz érzések, de bármennyire is erős a késztetés, hogy az egész holnapot végig koplaljam, meg az utánit és utánit (és így tovább....) készítettem zöldséges gofrit😋😋😋, amiből az egész napom állni fog, hiszen egész nap programjaim lesznek és a szervezetemnek szüksége lesz a kalóriára! 

Kalória = Energia!!!

De nézzük meg a dolgok jó oldalát is:

A haragzabálásom mindössze három nap után elmúlt és ezzel együtt elkezdtem apránként kilépegetni ebből a nehéz időszakomból, amibe belecsöppentem.

A haragzabálás miatt, (ahogyan erről már írtam) megijedtem, de megnyugtat az a tény, hogy nem lehet egyik napról a másikra rászokni valamire. 

Első számú cél: 

• 1 teljes hét végigcsinálása a strukturált étrenddel

"Az érzések csak látogatók, hadd jöjjenek és menjenek."

Érezd a félelmet és csináld!

Állapotváltozás: koplalás → haragzabálás ✓

Mostanában elég rossz időket élek és ebben a pár napban észre vettem egy változást az étkezésemben, ami megrémiszt.
A koplalásból átváltottam haragzabálásba, amire korábban sosem esett példa, hisz az éhezés segített elnyomni a nehézségeket és a fájdalmakat, amikkel nem tudtam megküzdeni.

De most mégis mi történt???

1. Ez a pszichiáter szerint biztosan egy jó(bb) dolog, hisz ebben a lényeg a lényeg: Eszek!
A pszichológus szerint ez egy kevésbé jó dolog, de a mostani helyzethez és állapothoz viszonyítva egy "normális" reakció. (Akkor ez most jó vagy rossz? )
2. Nem érzek félelmet és bűntudatot.
Helyesbítve az elmúlt hónapokhoz képest tompult a bűntudat érzése, de a félelem maradt.

Mi van, ha nem tudok mértéket tartani? Mi van, ha nem tudom abbahagyni? Mennyit fogok hízni? Még kövérebb leszek?

Olyan sok kérdés van bennem, de amitől a legjobban félek: mi lesz velem az evészavarom nélkül??
Talán ez az egyik oka annak, amiért félek és nem állok készen teljes mértékben arra, hogy megváljak az evészavaromtól.
Amint elkezdődtek a falásrohamok, amiket nem tudtam (tudok!) abba hagyni és nem-et mondani nekik, megijedtem az egésztől.
Megijedtem az evéstől. Nem akarok enni, nem érdemlem! Miért nincs bűntudatom utána? Miért nem megy most az éhezés? Ez már a gyógyulás egyik eredménye?
Talán mégsem akarok meggyógyulni... Mi lesz velem a gyógyulás után?

Emlékezz!

Ha soha nem eszel, akkor még mindig félelmet érzel.

Ha csak a felét eszed annak, amire szükséged van, akkor még mindig félelmet érzel.

Ha teljesen táplálod a tested, akkor még mindig félelmet érzel.

Az evészavarod hazudik neked. Nem fogsz érinthetetlenné válni, ha engedsz.
Tehát szállj szembe a félelemmel, fájdalommal és a kellemetlenséggel. De ez ölelés egy egészséges, korlátlan szempontból. A fizikai sebekhez hasonlóan sokkal jobb gyógyítani, ha vigyázol önmagadra.

Hálás vagyok a betegségemnek, mert nélküle nem találtam volna rá az erőmre.

A késztetés könnyebben jött, mint az ellenállás az ellen, hogy átnézzem és elolvassam a betegségem alatt írt naplóim...
Így újra visszaolvasni egy "tisztább" elmével valóban rémisztő. Ijesztő már annak a gondolatában is lenni, hogy a naplóban leírt gondolatok közül egyik sem az enyém, mert ezeket nem én írtam. Ezeket Ana írta!
Hihetetlen, hogy mennyire tud felüluralkodni és átvenni az irányítást valaki felett egy meg nem foghatatlan, "képzeletbeli" valami. És ez a valami Ana. Az anorexia. A betegség.

A betegség, ami nem élet stílus és nem a barátom! 

A pszichiáterem egyszer azt mondta, hogy "Hatalmas erőd és uralmad van az ételek fölött."
Ezt a mondatot amit a naplómba is bevéstem, úgy magyaráztam magamnak, hogy képes vagyok nem-et mondani az evésre és ezzel együtt minden jóra is. (Meglepő, de sokszor az orvosok is tudják akaratuk ellen erősíteni egy evészavaros elmével rendelkező beteg akaraterejét a fogyásra.)
De, ha a mostani, kicsit tisztább látószögemmel elemzem a mondatot, akkor ez NEM az étel megvonásához való kitartásomat erősíti, egyáltalán nem. Ez több dolgot is tudatosít bennem. Éspedig azt, hogy ha sikerült nem-et mondanom az evésre, az élet egyik létfontosságú dolgára, akkor igenis nem-et tudok parancsolni az anorexiának és képes vagyok legyőzni az étel feletti félelmeimet!

Módosítanám az előző bejegyzésem: ennek a betegségnek rengeteg hátránya van. Előnye? Hmm... szó szerint semmi!

Ez az evészavar az összes eddigi terápiás eredményeimet megcsonkította. Az anorexia próbál felülemelkedni rajtam és egy kis időre sikerül elhitetnie velem, hogy egyedül képtelen vagyok megküzdeni vele...
De ez nem igaz!
Nem tudtam belátni, hogy a tanárom, a barátaim és az orvosaim is csak végigkísérnek ezen a nagyon hosszú és küzdelmes utamon. De ezt mind én csinálom, a döntéseket én választom!

Néha az emberek körülötted nem fogják megérteni az utadat. Nem kell. Nem nekik.

 

Pro ana-mia oldalak....

Arra gondoltam, hogy mivel még nem vagyok érzelmileg stabil állapotban ahhoz, hogy még írni tudjak, írok a pro ana-mia oldalakról.
Több mint egy éve voltam tagja különböző pro ana-mia fórumoknak, amiknek meg vannak a maga előnyei és hátrányai is.

A pro ana-mia oldalak előnyei?

Saját tapasztalataim és élményeim szerint az az egy biztos, hogy az evészavart elviselni, illetve a fogyást erősen folytatni egyedül és támogatás nélkül rendkívül nehéz!

Erre tökéletesen hasznosak voltak a pro ana-mia oldalak, amik lényege, hogy egymást buzdítsuk a fogyásra, azaz az önsanyargatásra. (Nem jó játék‼️)

Pontosabban 2016 augusztusán találtam rá véletlenül a pro ana kifejezésre, ami után nem volt megállás: 

A pro ana világa teljesen elszakított a külvilágtól, szinte csak Anának éltem. A csoportban a közös cél elérése érdekében, rengeteg olyan fogyásra károsan hasznos tippeket osztottunk meg egymással, amik segítettek abban, hogy hamarabb elérjük a kívánt súlyt. Rengeteg volt a közös fast (0 kalóriás nap=víz), de ugyan csak sok volt a binge (falásroham = bűntudat = purgálás = koplalás).

Segítettük egymást abban is, hogy otthon hogyan kerüljük el a közös étkezéseket: Miket hazudozzunk a szüleinknek, a barátainknak....
A pro ana egy teljesen más világ, ahol az ember menedéket talál a külvilág terhei, bajai alól. Ebben a világban a tökéletességre való törekvés a lényeg, hol küzdeni kell a sikerért, a súlyvesztésért, ami igazán büszkeséggel tölt el, hogy ezt önmagunk hoztuk össze.

a büszkeség érzése; a makacs kitartás; a kemény küzdelem; az összetartás

A pro ana-mia oldalak hátrányai?

A megszokott környezetből való elszakadás. A csoportban elég sok kedves, érzelmes és szép lányokat ismertem meg, akikkel az évek során szoros kapcsolatba kerültem.

A mai napig a legnehezebb kihívás, hogy megszakítsam a kapcsolatot velük! Előfordul, hogy hiányoznak és rosszabb napokon visszaléptem a csoportba, amiből 1-2 nap után kiléptem. (Csak a szokásos hangulatváltozások...)

De a szomorú igazság, hogy csak visszatarthatnak! 

Valójában ezekkel az emberekkel, kikkel sosem találkoztam, a fogyáson és az evészavaron kívül semmi nem tart össze! Talán az ok, ami miatt mindannyian ide jutottunk?? 

A már berögzült piszkos dolgok kitörlése a fejedből. Bárcsak létezne egy olyan módszer, amivel áttudhatnám mosni az agyamat, hogy ne legyen tele az anorexiával járó rossz gondlatokkal. 

Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe néhány olyan dolog, amiket tanultam a pro ana-mia oldalakon. 

Nehéz nem megszabadulni az ételtől evés után; nehéz elkezdeni az evést az iskolában, mikor mindig az volt a lényeg, hogy házon kívül tilos az evés; lehetetlen nem gondolni arra, hogy a sok kalória tartalom miatt, "ezt nem kellene megenni!" 

Nehéz elpusztítani a fejemben élő anorexia kisördögét! 

Elfelejteni az oldalak létezését. amiről tudod, hogy Ana miatt bármikor visszatérhetsz oda!

Bár megfogadtam, hogy többet sosem leszek látogatói ilyen fajta oldalaknak, nagyon rossz napokon mégis visszatérnék oda... 

Számomra a legjobb dolog ami tetszik az egészben, hogy az egész egy hatalmas kihívás. Saját magamnak kell megküzdeni a sikeremért, amiért büszke lehetek magamra. Itt különbnek érezhetem magam a külvilágnál, ez egy más világ...

Egyszóval, minél tovább tartózkodik ebben a világban valaki, csak egyre jobban mélyed bele és a végén a kilépés egyre nehezebb!

  Hogy mi kell innentől? Kitartás. Rengeteg kitartás.

Néha a legrosszabb dolog, ami veled történik, az a dolog, amiről azt gondolod, hogy nem tudsz túlélni ... ez az a dolog, ami jobbá tesz téged, mint korábban

Jelenleg 6:37 van és úgy gondolom, ha most nem írom le, akkor talán még hónapokig nem fogom.
Elég rég írtam a blogomba, aminek az oka a depresszió.
Nagyon sok minden történt Januárban, amitől teljesen megtört a motivációm, a kedvem, az erőm...

Visszatekintve ezek okait, elég összetettek.
Kezdődött a strukturált étrenddel, amit a pszichológusommal készítettünk. Az egész működött két napig, mielőtt elkezdődött az önutálat. Túl sok volt, így abba hagytam és azóta hol rendszertelenül, vagy egyáltalán nem eszem.
Később egyre rosszabbul voltam, egyrészt mert vissza akartam térni a rossz szokásaimhoz, ami tilos. Másrészt, mert elrontottam az étrendet, ami a gyógyulást takarja.
Majd jöttek a bonyodalmak otthon és a pszichológussal, később meg az osztályfőnököm távozása...
Megtörtem.
Minden esetre valamennyire javult a helyzet, bár az étrend újrakezdése brutálisan nehéz....

[Visszatérve] Az ofőmet sikerült szépen és emlékezetesen elbúcsúztatnunk az osztállyal.
Egy osztályvideót készítettünk neki (khm.. készítettünk) ami sikeres volt. Őszintén, ez a dolog összetartotta az egész osztályt. Mivel a főszervező én voltam (mint mindig) nem volt egyszerű 37 embert közös erőre bírni, de cserébe kapcsolatot teremtettem az osztályban azokkal az emberekkel is, akikkel a legkevésbé számítottam volna.. (másfél év alatt eljutottunk a köszönéshez)

Amit észrevettem magamon az evést illetően az az, hogy nincs bűntudatom evés után. Már nem nézem, hogy mit eszek, de arra még nagyon nehéz rávennem magam, hogy egyek a suliban vagy elhatároznom magam, hogy ezt egyem reggelire....
A napjaim abból állnak, hogy házon kívül nem eszek, csak miután hazaértem.
Tudom, hogy ez így nem jó, de erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy el tudjam kezdeni újra az étrendet.