Így újra visszaolvasni egy "tisztább" elmével valóban rémisztő. Ijesztő már annak a gondolatában is lenni, hogy a naplóban leírt gondolatok közül egyik sem az enyém, mert ezeket nem én írtam. Ezeket Ana írta!
Hihetetlen, hogy mennyire tud felüluralkodni és átvenni az irányítást valaki felett egy meg nem foghatatlan, "képzeletbeli" valami. És ez a valami Ana. Az anorexia. A betegség.
A betegség, ami nem élet stílus és nem a barátom!
Ezt a mondatot amit a naplómba is bevéstem, úgy magyaráztam magamnak, hogy képes vagyok nem-et mondani az evésre és ezzel együtt minden jóra is. (Meglepő, de sokszor az orvosok is tudják akaratuk ellen erősíteni egy evészavaros elmével rendelkező beteg akaraterejét a fogyásra.)
De, ha a mostani, kicsit tisztább látószögemmel elemzem a mondatot, akkor ez NEM az étel megvonásához való kitartásomat erősíti, egyáltalán nem. Ez több dolgot is tudatosít bennem. Éspedig azt, hogy ha sikerült nem-et mondanom az evésre, az élet egyik létfontosságú dolgára, akkor igenis nem-et tudok parancsolni az anorexiának és képes vagyok legyőzni az étel feletti félelmeimet!
Módosítanám az előző bejegyzésem: ennek a betegségnek rengeteg hátránya van. Előnye? Hmm... szó szerint semmi!
Ez az evészavar az összes eddigi terápiás eredményeimet megcsonkította. Az anorexia próbál felülemelkedni rajtam és egy kis időre sikerül elhitetnie velem, hogy egyedül képtelen vagyok megküzdeni vele...
De ez nem igaz!
Nem tudtam belátni, hogy a tanárom, a barátaim és az orvosaim is csak végigkísérnek ezen a nagyon hosszú és küzdelmes utamon. De ezt mind én csinálom, a döntéseket én választom!
Néha az emberek körülötted nem fogják megérteni az utadat. Nem kell. Nem nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése