Egy hiba nem jelent kudarcot. Egy visszaesés nem jelent kudarcot. Elég jó vagy. Ezt végig tudod vinni. Reménykedj és higgy magadban.

Binge elleni küzdelem

 Ahogyan az előző bejegyzésben ígértem, most szót ejtek azokról is, hogy én miként élem meg a bingeket és hogy hogyan küzdök ellenük.

Remélem tudok ezzel a kis bejegyzésemmel segíteni a kedves olvasóimnak is, akik ugyan így küzdenek a bingekkel. ❤

Az egész hetem a tanulásról és a dolgozatokról szólt, ami miatt nagyon feszült voltam, mert az étkezési rendellenességem miatt nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Ez egy nagyon nagy hátrány, mert az evészavarom tönkre teszi a tanulmányi eredményeimet. (Újabb ok arra, amiért meg kell válnom az evészavaromtól!)
De össze kell szedni magunkat és legfőképp emlékeztetni, hogy ez a gyógyulás velejárója!
Nah igen, itt kezdődik a baj... Elfelejtem magam emlékeztetni és mire eszembe jutna, már késő_____ettem!

Evés → Bűntudat → Önutálat → Önsértés

De meg kell találnom a számomra legjobb módszert arra az esetre, ha ismét binge szélén állnák. De mi lenne a számomra legjobb módszer? Őszintén szólva, még nem találtam meg. Legutóbb a séta mellett döntöttem, ami bevált. Az ételektől távol tartottam magam és a falásroham elmúlt. (Ne feledjük el, hogy egy ilyen falásroham kb. fél óráig tart.)
De sok minden más módszer is alkalmas lehet. Rajzolás, zenehallgatás-zenélés, olvasás, edzés, stb...
A lényeg az, hogy megtaláljuk a számunkra legjobb módszert a binge kivédésére. De ha már bekövetkezett a "baj" (természetesen egyáltalán nem nevezhető "bajnak"!) akkor se marcangoljuk magunkat az önutálattal, mert ez a gyógyulás velejárója!

A tested táplálékot és gondoskodást érdemel. Egyél, bármit is szeretnél. Ne érezd magad rosszul tőle.

Binge elleni küzdelem

Az evészavarok leggyakoribb velejárója, a hosszabb-rövidebb koplalások után a keletkezett falásroham, az úgy nevezett "binge".
 Ez egy érthető állapot, hiszen a kiéhezett szervezetünk jelez felénk, hogy üres a tartály, kell az üzemanyag. És miután az éhség már annyira erős, hogy a késztetés legyőzhetetlen, elkezdődik a gyötrő bűntudat és Ana haragja, majd a purgálás és az utána való koplalások és szigorítások. Ez egy folyamatos körforgás, ami által belekerülünk a "jojó-effektusba".
 A jojó-effekt az az állapot, amikor a túlevés és a koplalás/minimális adagfogyasztás ingadozik. (Egyszerűen hol ez, hol az.)
Ez az állapot az evészavarokban borzalmas, nagyon idegőrlő tud lenni, főleg azért, mert a fogyás és a nem evés a cél. Hiszen az illető ezáltal azt gondolja, hogy "már megint elrontottam, ettem!"
De, ahogy a pszichiáterem mondta, minél jobban erősítek arra, hogy ne egyek (ne rontsam el), annál jobban ráfeszülök és a végeredmény az, hogy "elrontom".

De hogyan lehet megszüntetni a jojó-effektust?
Mivel az egész az evés-nem evés közt ingadozik, meg kell találni a kettő közti egyensúlyt. Ki kell alakítani egy rendszert az étkezést illetően, amihez a szervezet is hozzá tud szokni. Így ha betartunk egy rendszert ami által az étkezések meghatározott időközökben történnek, a szervezetünk nem fog éhségjeleket küldeni és ezáltal megszűnik ez az effektus.

De ez nem csak egy koplalást követő állapot, hanem a gyógyulás velejárója is.
 Nagyon sok alkalommal történik, hogy a rendszeres étkezés ellenére rám tör az éhség, az "extra éhség".
Ilyenkor nagyon sok kérdés merül fel bennem, mint például "Nem elég amennyit eszem? Több kell? Mitől van ez? Csak egyre jobban hízni és hízni fogok? Miért nem tudok leállni? Mit csinálok rosszul?!"
Ilyenkor emlékeztetnem kell magam, hogy ez az "extra éhség" a gyógyulás része, ami okkal keletkezik. Hiszen a szervezetemet több, mint egy éven át éheztettem, sanyargattam. Volt, hogy egyáltalán nem ettem és volt, mikor hirtelen óriási mennyiségű táplálékhoz juttattam, ezért össze van zavarodva.
A másik kérdés ami az étkezések után szokott felmerülni bennem: miért nem tudom abbahagyni?? Hiszen már ettem...
Ilyenkor borzasztóan utálom magam és elárasztanak a rossz érzések, ami erősen ki tud rám hatni.
Az étkezések után többségében a szervezetem felállít egy védekező mechanizmust, hiszen a rendszertelen étkezés miatt nem tudja megállapítani, hogy mikor fog legközelebb táplálékhoz jutni.

Ezért két dolgot tehetünk
1. Válaszoljunk az éhségérzetre. Ezt egyszerűen úgy lehet megtenni, hogy naponta többször, de keveset fogyasztunk. Így a szervezetünk tudni fogja, hogy megkapja mindazt, amire szüksége van és így nem fog jeleket küldeni.

2. Kerüljük ki a falásrohamokat. Ez most talán pont az ellenkezőjét mondja az első pontnak, de van némi különbség.
       - Sok esetben a binge több, mint 10.000 kalóriát jelent. (nálam a legtöbb 3000+ volt)
       - A haragzabálás. Ha többször előfordul, könnyen rossz szokássá válhat.
Ezekben az esetekben a legjobb, ha kivédjük a rohamokat.

A következő bejegyzésben szót ejtek arról, hogy a binge milyen hatással van rám és, hogyan szoktam kivédeni a rohamokat. Ne add fel!!❤

A súlyod határozza meg a gravitációval való kapcsolatod; de soha nem szabad meghatároznia a magaddal való viszonyt.

 A mai nap kezdtem el lassan, kis mozdulatokkal kimászni ebből az ismét nehéz állapotomból, amibe belecsöppentem.
A bűntudatom (ami nem az evés miatt keletkezett) valamelyest enyhült, de a szorongás még nem, hiszen még vár rám a héten három komolyabb dolgozat, amire a hosszú hétvégén és ezen a héten egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Emellett kevesebb, mint egy hét múlva lesz egy találkozóm a pszichiáteremmel, ahol anyunak is jelen kell lenni, de nem hiszem, hogy képes leszek vállalni. (...)
Nehéz napok állnak még előttem, de ami az iskolát illeti, néha-néha belefér egy-egy rossz jegy és ez kicsit megnyugtat.
 Ami az étkezést illeti, öt nap kihagyása után újra elkezdtem folytatni az étkezési naplóm írását, amiről bejelenthetem, hogy a hatodik hete csinálom és most kezdtem neki az ötödik oldalnak. Ez egy jó dolog, hiszen elég visszagondolnom arra, hogy az első oldal milyen lassan és nehezen telt be. 
Ez már egy teljesítmény. A gyógyulásom egyik eredménye. 


   

Thinspiration ↔ Fitspiration

Edzés, edzés, edzés!!! De ezúttal egészségesen!
Már fokozatosan visszafogytam. A súlyom többet nyom plusz négy kilóval, mint amennyiről elkezdtem fogyni, hála a rendszertelen étkezésnek.
Már állandósult a súlyom és már biztonságosnak érzem azt, hogy (még ha nem a fogyás a cél) elkezdjek edzeni, alakot formálni.
Először is, nem kell, hogy az tetsszen nekem, amit a mérleg mutat. Hanem az, amit a tükörben látok. 

A számok nem definiálnak engem!

Nem szeretem azt, amit a tükörben látok. A lábaim túl vastagok és a hasam már nem olyan lapos, mint amilyen az étkezési zavarom alatt volt. 
Bár, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem emlékszem arra, hogy hogyan láttam magam a betegségem alatt.
Sosem volt egy úgynevezett "thigh gap" a lábaim közt és nem tudom, hogy mennyi idő választott volna el tőle. Hiszen egy evészavarban szenvedő személynek ennek elérése egy mérföldkőt jelent. Számomra is ez lett volna maga a csoda, ha sikerült volna elérnem, de félúton feladtam, belefáradtam.
Mások szerint nagyon lefogytam (én inkább úgy mondanám, hogy csak hirtelen), de egyáltalán nem láttam a változást magamon. Nem tekintettem ki abból a rózsaszín és vakító ködből, amilyennek az egészet láttam. Csak egyetlen dolgot láttam magam előtt, a célomat.
Nap mint nap az volt előttem, amit a mérleg mutat és a cél, hogy az a szám egyre lejjebb és lejjebb kerüljön a skálán.

Másodszor pedig könnyebb azzal a tudattal étkezni, hogy tudom, le fogom mozogni.
 Azokon a napokon, amelyeken kihagyom az edzést, vagyis a kalóriaégetést úgy érzem, hogy csak hízok és hízok. Félek, hogy a végén arra kerül a sor, hogy daruval kell kiemelni az ágyból. Természetesen ez sosem fog megvalósulni és azt is tudom, hogy ezek a rossz érzések és gondolatok a betegség és a gyógyulás velejárói. 
Ezért új struktúrákat kell beépítenem a napjaimba és az étkezéseimbe, hogy könnyebben megtudjak küzdeni ezekkel a nehézségekkel.
 Folytatom az étrendemet, de ezúttal alaposabban dolgozom ki a napjaimat: meghatározom, hogy melyik nap milyen fajta ételeket fogyaszthatok; a nap végén kidolgozom a következő napi étrendem, stb.
Talán ezek a változtatások beletartózhatnak a "szigorítások" kategóriájába, de úgy érzem, hogy ezzel a módszerrel tudom megtalálni a gyógyulás és az anorexia közti középutat. 
De már nem számolom a kalóriákat, már nem azért edzek, hogy elégessem a bevitt energiát a szervezetemből. 
Már csak szükségem van rá azért, hogy megtaláljam az összhangot és, hogy jól tudjam érezni magam a testemben.

"Te és a tested nem arra szolgálnak, hogy egymás ellen, hanem harmóniában dolgozzanak. Egy csapatot alkotnak. Egyetlen egységet."

Kint az idő borús és szakad. Érzem, hogy nemsokára az én arcomon is eső fog zuhogni.
Napok óta nem tudok  aludni, fáradt vagyok és mindeközben ezer témazáróra kellene készülnöm, amire képtelen vagyok koncentrálni, mert az anorexiával való harc minden erőmet elveszi.
Továbbra is harcolok az evés-nem evés ellen, de meghoztam egy fontos és végleges döntést, amiben mindeddig bizonytalan voltam. Meg akarok gyógyulni! 

Igen. Döntöttem. Készen állok arra, hogy végleges búcsút vegyek az evészavaromtól és hangosan kimondjam, Meg akarok gyógyulni!'
"Az anorexia meggátolja azt, hogy az életet élni lehessen. Ezzel a betegséggel csupán létezni lehet." (Ezt a sort egy hasonló témájú blogon találtam.)
Ana nem a barátom, hanem a legnagyobb ellenségem és nem kell, hogy az életem része legyen! Az élet olyan gyönyörű és csodálatos, amiben jelen kell lenni és megélni. Élni és nem túlélni!
De ezt Ana társaságában nem érhetem el! Ha továbbra is Ana világában élnék és elmélyednék a számok börtönében (amik nem definiálnak engem!), az életem kizárólag a fogyásról és a tökéletességre való törekvésről szólna. És ez nem életcél! Ez nem lehet életcél. Annyi, de annyi mindentől fosztanám meg magam, és az élet túl rövid és értékes ahhoz, hogy mindezt feláldozzam a lehetetlenért. Mert olyan, hogy tökéletes és olyan, hogy a "legsoványabb" nem létezik.

"Kell a zuhanás, attól teljes az utazás."

Ha voltam annyira erős, hogy megvontam magamtól egy létfontosságú dolgot, az evést, akkor vagyok olyan erős, hogy nem-et mondjak Ana parancsainak és kizárjam az életemből az anorexiát. Örökre.
Alig fél év alatt már olyan nagy utat jártam be a gyógyulásom alatt, amitől csak egyre erősebbnek és erősebbnek érzem magam: leszoktam a kalóriaszámolásról és a túlzott testmozgásról; már jóval ritkábban méreckedem és nem borulok ki attól a számtól, amit a mérleg kijelzője mutat; megszüntettem a jojó-effektust és már tudom tartani a napi többszöri étkezést (kisebb-nagyobb kitérőkkel).
De csak mostanra érkeztem el arra a szintre, hogy már nem csak az étkezésemet kell helyreállítanom, hanem a belső törött lelkivilágomat is. (Hiszen egy evészavarból való gyógyulás nem csak a normális evésen és az egészséges testsúly visszanyerésén alapszik, hanem ezek kialakulásának okain is.)

Egyszerre két csatát kell megvívnom: az anorexiával és önmagammal. Nem fogom feladni, hiszen még csak most kezdem az igazi harcot, amiről tudom, hogy nem lesz könnyű, még egyedül végigvinni az egész harcot sem.
De az élet ezt a kihívást szánta nekem és bebizonyítom, hogy képes vagyok ezzel az egésszel megbirkózni és legyőzni.
Mert élni akarok és nem túlélni! 

12 lecke tizenkét hónapig a felépülésben

1. lecke
Az étel nem olyan ijesztőbb annál ami benned van, ami a betegségedet vezeti.

2. lecke
A pozitivitás nem mindig válasz, a negativitás soha nem válasz, de szeretni önmagad sokkal nehezebb, mint azt mondták volna.

3. lecke
A terapeutának igaza van, még akkor is, ha rosszul érzed magad, ha fáj és akkor is, ha nem ismered be magadnak.

4. lecke
Minden alkalomkor, amikor lehetőséged van visszaesni, lehetőséged van a felépülést a gyógyulás mellett is dönteni.

5. lecke 
Az evészavarod nem volt valami gyönyörű dolog, és a betegséged nem valami különleges.

6. lecke 
Te gyönyörű és különleges vagy.

7. lecke
Mi mindannyian végtelen értékekkel rendelkezünk és ha ezt el tudod hinni másról, akkor el tudod hinni magadról is.

8. lecke
A tested egy hajó: amikor elakarod pusztítani, kényeztesd el; ha elakarsz bújni előle, üdvözöld; amikor kiakarod kaparni a bőröd, mondj el egy imát a tested hálájaként, amivel isten megáldott.

9. lecke
Minden alkalommal, amikor úgy érzed, hogy elértél a munka nehezéhez, hat hónapig nevetni fogsz magadon; még mindig van mit elérned.

10. lecke
Te haladsz és gyönyörű munkát végzel. A dolgok mindig változni fognak; semmi sem lesz állandó, semmi sem fog örökké tartani.

11. lecke
Normális nem jól érezni magad.  Rendben van így érezni addig, amíg nem szerzel újra örömet.

12. lecke
A gyógyulás sokkal több, mint az étel, a súly, a terápiák, a csapatok és a szabályok; a gyógyulás szabadság, fény és szeretet, amit mindannyian megérdemlünk.

Dolgok, amiket a pro ana elfelejtett elmondani

1. Tíz nap alatt nem lehet 20 kg.-t fogyni. Nem lehetséges.
2. Látni, ahogyan anyukád sír, nem szórakoztató.
3. A szénhidrátok nem bánthatnak.
4. A purgálás szívrohamot okozhat, függetlenül attól, hogy hányszor ettél.
5. Az étel nem ellenség.
6. Nem lesz időd arra a helyes fiúra, amikor az  egész gondolataid az ételek körül forog.
7. Éheztetni önmagad bármilyen súlytartományban veszélyes.
8. Ez nem éri meg.

9. A felépülés lehetséges.

"A gyógyulás egyik legnehezebb része az, hogy megtanuld, hogy a betegség nem az egyetlen fontos dolog számodra; hogy nem kell betegnek lenni ahhoz, hogy megmutasd, hogy szenvedsz; a szenvedésnek soha nem volt szüksége arra, hogy meghatározzon téged."

"Elég jó vagyok. Hiszek magamban. Nem vagyok értéktelen. Meggyógyulok ebből." (Trigger Warning!)

Az e heti hétvégém nagyon rosszul sikerült a múlthetihez képest, sőt egyszerűen borzalmasan sikerült.
Az evésem ismét felborult, harcolok az evés-nem evés ellen és elveszítettem az egyensúly.
Félek egyedül lenni, mert Ana bármelyik pillanatban lesújthat rám és eláraszthat azzal a végtelen dühével, amivel átmoshatja az agyam, mert meg akarok tőle szabadulni. És ma is ezt tette.

Kövér vagy és undorító! Le kell fogynod! Neked rám van szükséged! 

Az üres jó. Az üres erős és legyőzhetetlen!

Újra elővettem a rejtekhelyről az összes anorexiával fogyással kapcsolatos naplóimat, képeket, táblázatokat, kalóriakereteket, amiket saját magam elől dugtam el, majd átlapozgattam őket. 

Mindenféle érzések kavarogtak bennem, a düh, harag, csalódottság, magány, tehetetlenség, egy senki, értéktelen, fogyniképtelen de összetudtam szedni minden erőmet, hogy az egészet széttépjem és a kandallóba hajítsam, ahol elégettem Anát a minden önpusztító, önsanyargató fegyvereivel, majd az egész düh, az egész méreg elszállt a kéményen át, fel az égbe.

Azt hiszem, hogy ma tettem egy lépést. Feljebb léptem egy szinttel, leromboltam azt a világot, amit én építettem fel. Már csak a maradványokat kell eltüntetnem; nem hallgatni és hinni azoknak a gondolatoknak, amik nem akarnak eltűnni a fejemből. 

Ma két lépést tettem. Nem ártottam magamnak, nem koplaltam, nem hasítottam fel a bőröm. 

Miért nem vagyok képes elengedni az evészavarom és mi hasznom származik belőle? Sok-sok megválaszolatlan kérdés, amikre még mindig nem találom a választ. Az egyetlen szám a mérleg kijelzőjén, ami megadná az örömöt és a végtelen elégedettséget a 0.

Nem magamért gyógyulok, sohasem küzdöttem magamért. Miért? Mindig másokért küzdöttem. Mások miatt küzdök. Értük gyógyulok. És magamért mikor?

Erős, nagyon erős a késztetés és nagyon nehéz leküzdeni, de én még mindig harcolok... és nem adom fel, mert most nem Ana irányít, hanem én!

Holnap új hét és folytatni fogom, mert én még mindig küzdök... kevesebb megszorításokkal és előre kiszámolt megírt étrenddel.

Az igazi nehézség az, hogy legyőzd önmagad.

"Aminek hatalmat adsz, annak hatalma lesz feletted."

Tudom, hogy az előző bejegyzésemnek is ezt a címet adtam, de csak most jöttem rá igazán arra, hogy ez mit is jelent.

Pár napja volt egy találkozóm a pszichiáteremmel, ahol pár dolog tisztázódott bennem és biztossá vált. Ami tisztázódott bennem az az, hogy mit is jelent számomra az evészavarom.
Ahogyan mindig is éreztem a gyógyulás kezdetétől (talán a betegségem alatt is) és ezt a pszichológus is kimondta, hogy ez nem egy klasszik evészavar. (Persze a tünetek erősen az anorexiához köthetők.)
Ahogyan a pszichiáter mondta, számomra ez egy terror. Egy büntetés. Büntetés, amikor éhezem, büntetés, amikor haragzabálok. Terror, amikor a rossz érzések elárasztanak...  Az evészavar terrorizál.
"És ezt kell legyőzni." De mégis hogyan? Egyáltalán, le akarom győzni? Senki nem tud választ adni erre a kérdésre. Ebben a helyzetben magamra maradtam. De egyáltalán, jól csinálom?

Meg kell találnom az egyensúlyt az evés és az evészavarom között. Meg kell próbálnom nap mint nap nem tudomást venni azokról a gondolatokról, amiket a betegségem próbál velem elhitetni, mert nem hagyhatom, hogy az evészavarom uralkodjon felettem. Nem és nem és nem!

A számok nem definiálnak engem!

Nem egy szám vagyok, hanem egy emberi lélek egy testtel!

Azt gondolom, hogy ez az egész engem nem tudna befolyásolni, ha legbelül ott mélyen, titokban nem vágynák arra, hogy fogyjak.

Az első célomat teljesítettem: 1 hét végigcsinálása a strukturált étrenddel 7/7 ✓
Amit észrevettem az az, hogy még mindig Ana dirigál, amitől napról-napra megszorításokat illesztek az étrendembe. "Igen, ez a nap jól sikerült, keveset ettél, így biztosan fogytál. Na akkor holnap még kevesebb lesz! - és így tovább."
De képtelen vagyok nem hallgatni rá, nem gondolni arra, hogy az evéstől csak hízni és hízni fogok. Egyáltalán, megérdemlem az ételt??

Minden az elmédben kezdődik és végződik. Amit adsz a hatalomnak, hatalma van feletted.

Félsiker.
Már a harmadik napnál tartok az étrenddel (már csak egy nap és rekordot döntök *-*) és eddig ez a hétvége volt az első olyan hétvége, amikor tudtam tartani mértéket az evésben, félig meddig minden bűntudat és rossz érzés nélkül. (Yeep)
A szombati napom volt eddig a legjobban teljesített napom a gyógyulás alatt. Most már valóban büszke vagyok magamra, hogy azt a napot mértékkel, bűntudat és csalás nélkül végig tudtam csinálni!

De ami a mai napomat illeti nem túl jó. Egyszerűen borzalmas!!!!!
A tízórait lemozogtam, majd a nap végén a semmiből rám támadtak a késztetések és a rossz érzések. Nehéz tőlük megszabadulni, de ezt mind Ana okozza, akinek ellent kell mondanom és nem szabad hagynom, hogy magával rántson újra és tönkre tegye az eddigi sikereimet!!!!

üres/erős/üres/erős/üres/erős/üres/erős 

Talán ami megbélyegezte az egész napomat, hogy szembesültem azzal, hogy a szüleimnek halvány fogalmuk sincs arról, hogy én mivel küzdök.

Miért nem értik meg, hogy én nem vagyok képes arra, hogy bármit megegyek bűntudat és minden nélkül?? Halóóó emberek, evészavarból gyógyulok!!!

Rossz érzéssel tölt el, hogy a szüleimen kívül mindenki más megért és büszke rám...

Minden esetre holnap új hét, új nap és én megpróbálom legyőzni ezeket a rossz érzéseket, amik ellepték az estémet, hogy holnap folytatni tudjam azt, amit elkezdtem!

• 1 hét végigcsinálása a strukturált étrenddel 7/3 ✓

 Nem számít, hogy mi történik vagy milyen rossznak tűnik mai nap. Az élet folytatódik, és holnap jobb lesz.

A legrosszabb ellenséged sem ártana annyira, mint a saját rendetlen gondolataid.

Annak ellenére, hogy már Márciust írunk, kint még mindig a hó borít el mindent, de nemsokára el fog tűnni és remélhetőleg vele együtt minden rossz érzésem.

Sokszor érzek késztetést arra, hogy visszatérjek a rossz szokásaimhoz, mert még mindig úgy érzem, hogy szükségem van Anára.
Ki is lennék én az evészavarom nélkül?
Ana által voltam valaki. Nem voltam beteg, erős voltam. Nagyon erős. "Az éhezésben tökéleteskedem." Más lehettem, mint a többiek. Tudtam éhezni, tudtam fogyni. Kitartó és erős voltam. "Az éhezésben tökéleteskedem."
A szabályok felállítása és a célért való erős küzdelem tett valakivé.

Beteg lettem.....

De ha a betegségemben célokat és kihívásokat állítottam fel magammal szemben, akkor miért ne tudnák a gyógyulásban is?
Saját magamnak szabok gátat a gyógyulás és önmagam elfogadásához.


Ezért a következő célokat és kihívásokat állítottam fel magamnak:

• 1 teljes hét végigcsinálása a strukturált étrenddel
• Edzés, edzés, edzés !!! (külön bejegyzés🤗)
• Nincs önbántalmazás (vagdosás, éhezés stb.)