A súlyod határozza meg a gravitációval való kapcsolatod; de soha nem szabad meghatároznia a magaddal való viszonyt.

 A mai nap kezdtem el lassan, kis mozdulatokkal kimászni ebből az ismét nehéz állapotomból, amibe belecsöppentem.
A bűntudatom (ami nem az evés miatt keletkezett) valamelyest enyhült, de a szorongás még nem, hiszen még vár rám a héten három komolyabb dolgozat, amire a hosszú hétvégén és ezen a héten egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Emellett kevesebb, mint egy hét múlva lesz egy találkozóm a pszichiáteremmel, ahol anyunak is jelen kell lenni, de nem hiszem, hogy képes leszek vállalni. (...)
Nehéz napok állnak még előttem, de ami az iskolát illeti, néha-néha belefér egy-egy rossz jegy és ez kicsit megnyugtat.
 Ami az étkezést illeti, öt nap kihagyása után újra elkezdtem folytatni az étkezési naplóm írását, amiről bejelenthetem, hogy a hatodik hete csinálom és most kezdtem neki az ötödik oldalnak. Ez egy jó dolog, hiszen elég visszagondolnom arra, hogy az első oldal milyen lassan és nehezen telt be. 
Ez már egy teljesítmény. A gyógyulásom egyik eredménye. 


   

Thinspiration ↔ Fitspiration

Edzés, edzés, edzés!!! De ezúttal egészségesen!
Már fokozatosan visszafogytam. A súlyom többet nyom plusz négy kilóval, mint amennyiről elkezdtem fogyni, hála a rendszertelen étkezésnek.
Már állandósult a súlyom és már biztonságosnak érzem azt, hogy (még ha nem a fogyás a cél) elkezdjek edzeni, alakot formálni.
Először is, nem kell, hogy az tetsszen nekem, amit a mérleg mutat. Hanem az, amit a tükörben látok. 

A számok nem definiálnak engem!

Nem szeretem azt, amit a tükörben látok. A lábaim túl vastagok és a hasam már nem olyan lapos, mint amilyen az étkezési zavarom alatt volt. 
Bár, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem emlékszem arra, hogy hogyan láttam magam a betegségem alatt.
Sosem volt egy úgynevezett "thigh gap" a lábaim közt és nem tudom, hogy mennyi idő választott volna el tőle. Hiszen egy evészavarban szenvedő személynek ennek elérése egy mérföldkőt jelent. Számomra is ez lett volna maga a csoda, ha sikerült volna elérnem, de félúton feladtam, belefáradtam.
Mások szerint nagyon lefogytam (én inkább úgy mondanám, hogy csak hirtelen), de egyáltalán nem láttam a változást magamon. Nem tekintettem ki abból a rózsaszín és vakító ködből, amilyennek az egészet láttam. Csak egyetlen dolgot láttam magam előtt, a célomat.
Nap mint nap az volt előttem, amit a mérleg mutat és a cél, hogy az a szám egyre lejjebb és lejjebb kerüljön a skálán.

Másodszor pedig könnyebb azzal a tudattal étkezni, hogy tudom, le fogom mozogni.
 Azokon a napokon, amelyeken kihagyom az edzést, vagyis a kalóriaégetést úgy érzem, hogy csak hízok és hízok. Félek, hogy a végén arra kerül a sor, hogy daruval kell kiemelni az ágyból. Természetesen ez sosem fog megvalósulni és azt is tudom, hogy ezek a rossz érzések és gondolatok a betegség és a gyógyulás velejárói. 
Ezért új struktúrákat kell beépítenem a napjaimba és az étkezéseimbe, hogy könnyebben megtudjak küzdeni ezekkel a nehézségekkel.
 Folytatom az étrendemet, de ezúttal alaposabban dolgozom ki a napjaimat: meghatározom, hogy melyik nap milyen fajta ételeket fogyaszthatok; a nap végén kidolgozom a következő napi étrendem, stb.
Talán ezek a változtatások beletartózhatnak a "szigorítások" kategóriájába, de úgy érzem, hogy ezzel a módszerrel tudom megtalálni a gyógyulás és az anorexia közti középutat. 
De már nem számolom a kalóriákat, már nem azért edzek, hogy elégessem a bevitt energiát a szervezetemből. 
Már csak szükségem van rá azért, hogy megtaláljam az összhangot és, hogy jól tudjam érezni magam a testemben.