Az igazi nehézség az, hogy legyőzd önmagad.

"Aminek hatalmat adsz, annak hatalma lesz feletted."

Tudom, hogy az előző bejegyzésemnek is ezt a címet adtam, de csak most jöttem rá igazán arra, hogy ez mit is jelent.

Pár napja volt egy találkozóm a pszichiáteremmel, ahol pár dolog tisztázódott bennem és biztossá vált. Ami tisztázódott bennem az az, hogy mit is jelent számomra az evészavarom.
Ahogyan mindig is éreztem a gyógyulás kezdetétől (talán a betegségem alatt is) és ezt a pszichológus is kimondta, hogy ez nem egy klasszik evészavar. (Persze a tünetek erősen az anorexiához köthetők.)
Ahogyan a pszichiáter mondta, számomra ez egy terror. Egy büntetés. Büntetés, amikor éhezem, büntetés, amikor haragzabálok. Terror, amikor a rossz érzések elárasztanak...  Az evészavar terrorizál.
"És ezt kell legyőzni." De mégis hogyan? Egyáltalán, le akarom győzni? Senki nem tud választ adni erre a kérdésre. Ebben a helyzetben magamra maradtam. De egyáltalán, jól csinálom?

Meg kell találnom az egyensúlyt az evés és az evészavarom között. Meg kell próbálnom nap mint nap nem tudomást venni azokról a gondolatokról, amiket a betegségem próbál velem elhitetni, mert nem hagyhatom, hogy az evészavarom uralkodjon felettem. Nem és nem és nem!

A számok nem definiálnak engem!

Nem egy szám vagyok, hanem egy emberi lélek egy testtel!

Azt gondolom, hogy ez az egész engem nem tudna befolyásolni, ha legbelül ott mélyen, titokban nem vágynák arra, hogy fogyjak.

Az első célomat teljesítettem: 1 hét végigcsinálása a strukturált étrenddel 7/7 ✓
Amit észrevettem az az, hogy még mindig Ana dirigál, amitől napról-napra megszorításokat illesztek az étrendembe. "Igen, ez a nap jól sikerült, keveset ettél, így biztosan fogytál. Na akkor holnap még kevesebb lesz! - és így tovább."
De képtelen vagyok nem hallgatni rá, nem gondolni arra, hogy az evéstől csak hízni és hízni fogok. Egyáltalán, megérdemlem az ételt??