"A nehézségek a célhoz közeledve fokozódnak." (1/2)

Sajnos elég kevés időm volt írni és összeszedni a gondolataimat, de most újra itt vagyok és szeretném megosztani veletek ezt az ismét nehéz hetemet.

Ez a hetem is egy érzelmi hullámvasút volt.
Sokszor azt érzem, hogy túl könnyű ez a folyamat, mint hittem, de aztán hatalmasat kell, hogy pofára essek ahhoz, hogy rájöjjek, ez nem így van.

Nem tudom miért, de valahogy a napjaim végén mindig történnie kell valaminek, ami segít befolyásolni a gyógyulásban.
Egyik este apámmal sikerült veszekednem, amitől nagyobb ordibálás után elértem azt a pontot, hogy: Nem érdemlem meg az ételt!
Az evészavar mindenkinek mást jelent, mindenki máshogy éli meg. Számomra az evészavarom egy belsődleges dolog.

Vajon mások hogyan csinálják? Miért nem érzik magukat bűnösnek, miután lógtak az óráról, kirúgták a munkahelyéről, beszólnak egy ártatlan és magatehetetlen embernek? Miért nincs bűntudatuk, miután ezeket elkövették? Hogyan bírnak enni bűntudat nélkül mindezek után??

Annak ellenére, hogy fél óra után bejött hozzám apu, hogy bocsánatot kérjen, én még mindig bűnösnek érzem magam.

(Bűn → bűnhődj = nem ehetsz, nem ehetsz, nem ehetsz, nem ehetsz!)

35 óra után ettem újra, majd pár napig rosszul éreztem magam az egésztől.
Ez csak egy állapot. Ez csak egy állapot. Ez csak egy állapot. Ez csak egy állapot. Ez csak egy állapot. Ez csak egy állapot. Ez csak egy állapot. Ez csak egy állapot. Ez csak egy állapot. Ez csak egy állapot.

(Ezt mondta a pszichológus, de nem igazán tudom megnyugtatni magam...)

Nem akarok éhezni! Nem akarom ezt csinálni, de mi mást tehetnék azért, hogy visszafolyásoljam a gondolkodásomat?

A következő részt  → ITT találjátok