"Ne hagyd, hogy az étel legyen a főnököd ☝️ "

Első napja annak, hogy az iskolában többet ettem, mint szoktam és őszintén szólva, nem bírom!!

Szinte már magamba erőltettem. Nem bírtam, de csak azért is magamba erőltettem, mert sokkalta erősebb vagyok, mint az evészavarom. (f▪️ck ED🖕) 

Majdnem sírtam.....

Itthon már más volt a helyzet. A suliban félek és szégyenlem az evést, itthon csak a mértéket nehéz tartanom. (és elviselni a velejáró gondolatokat.)

[18:12] Legszívesebben sírnák és ordibálnák. Ana, hagyj el engem! Hagyj békén!

A vágy, az üresség, a nyugalom gondolata újra ott motoszkál a fejemben, de NEM! Nem tehetem...

A barátaimra gondoltam. Nem hagyhatom, hogy csalódást okozzak nekik. Nem hagyhatom, hogy mások szemében egy "beteg" ember legyek.

Nem érzem azt, hogy ezek a dolgok, az élet alapvető dolgai nekem is járnak. De nem hagyhatom!! 

Az evészavarom hazudik nekem! Az evészavarom hazudik nekem! Az evészavarom hazudik nekem! Az evészavarom hazudik nekem! Az evészavarom hazudik nekem! Az evészavarom hazudik nekem! Az evészavarom hazudik nekem! Az evészavarom hazudik nekem! 

"Az önpusztítás nem egyszerűen önpusztítás.

Ez pusztítás mindenki számára a környezetben.

Benzinnyomot hagytam magam mögött és meggyújtottam.

Mindenki lángol, mert nem tudtam megbirkózni ezzel. 

Milyen önzőség. Milyen kibaszottul önzőség.

Soha nem tudtam elégszer bocsánatot kérni.

Szükségem van segítségre, szükségem van a változásra és már járom az utamat." 

Többé már nem akarom visszautasítani az osztálytársaimtól az ételt, amivel megkínálnak, mert megbánthatom őket. Nem akarok többet hazudozni csak azért, mert nem szeretném a tankonyhán készített fogásokat megenni vagy akár megkóstolni. Megbánthatom őket vele, mert félreérthetik. Félek az ételtől....

Nem akarok minden étkezésnél félni és előre megtervezni azt a fejemben, hogy hány kalória, hogyan fogom majd lemozogni, hogyan fogok tőle megszabadulni...
Nem akarom azt, hogy az evészavar befolyásoljon engem és az életemet.

Nem akarom! Nem engedem!