A csatát te nyerted, de a háborút én fogom!

Visszaestem a mélypontra és visszaléptem a csoportba.
Nem sok idő kellett utána, hogy rájöjjek, az a világ már nem okoz nekem örömet. Ana mindig velem van és megragadja a pillanatokat, amikor gyenge vagyok.
Ki fogok lépni.

Sajnálom Ana, de ez nem jött össze! 🖕

Túl könnyű feladni és visszafordulni. Nem látom az alagút végén a kiutat. Van olyan egyáltalán? Nem okoz örömet az evés, nem élvezem. De az éhezést sem.. Mikor fogom újra megszeretni az evést? Mikor fogok minden negatív gondolat nélkül enni?  Még nem megy.... Menni fog?



"Nem tudod elkezdeni az életed következő fejezetét, ha újraolvasod az utolsót." 

Kilépek a csoportból és soha többet nem mehetek oda vissza. (De miért érzem, hogy ott vannak a legjobb barátaim?)
Nem engedhetem, hogy Ana újra visszarántson. Nem fogom engedni!
Az üres jó. Az üres, ami nyugtat. Nem akarok enni, nehéz. Nem bírom, de muszáj ennem. Nem adhatom fel.  Nem tudom, hogyan kezdjem el... Ne egyél! Az evés rossz! Ennem kell.





Lehet azzal kellene elkezdeni, hogy a pozitív dolgokra gondolok, ami olyan nehéz...
De ha feladom, az túl könnyű lenne. És én nem fogom feladni, mert ki akarok ebből lépni! 💪